Meggyszörp
Hozzávalók:
3 kg meggy 3 kg cukor 15 g citromsav 1 l víz
Az érett meggyet megmossuk, lecsöpögtetjük, kimagozzuk, és a gyümölcshúst összezúzzuk. Hozzáöntjük a vizet és kevés vízben feloldott citromsavat is hozzáöntjük, és jól összekeverjük. Egy nagyobb edényben szobahömérsékleten két napig állni hagyjuk. Két nap múlva a levet leszűrjük, a zúzalékot jól kinyomkodjuk, majd hozzáadjuk a cukrot, és állandó kevergetés mellett 10 percig főzzük. Még forrón üvegekbe töltjük, azonnal lezárjuk a száját, és száraz dunsztba hagyjuk kihűlésig.


|
Most van a meggy szezon.
Meggy szörpöt én így készitem, kábé 3 kiló meggyet össze zúzok, (maggal eggyütt) rá három kiló kristálycukor, 20 szem citrompótló, de lehet akár többis, (ha cigány meggy akkor) meg egy csapott kávéskanál szalicill.
Kavargatom vagy kétnapig, egy liter felfort, (lehet bővebben is) lehütöt víz hozzá.
Majd konyharuhán, vagy függönyön keresztül elkezdem szűrni, csöpögtetni, olyan tiszta folyékony lesz mint a bolti. (egy napig is elcsöpörészik)
Amikor meg van, bele öntöm üvegekbe, (neckafésba) lezárom és szépen el van, egy évig is ellenne ha el nem fogyna közben, semmi baja nem lesz, nem főzöm.